Megénekelt Bölcsességek Dalokba Csomagolva – koncert Nagykovácsi júl.29.
SZÍVTÉR KRISTÁLYNAPOK NAGYKOVÁCSI JÚL.29-30. Szeretettel várunk minden érdeklődőt Nagykovácsiba a SzívTér Kristálynapokra. Július 29-én este fél 8-kor egy koncert erejéig örvendeztetem meg a látogatókat. Lehetőség van csak a koncertre is ellátogatni. Regisztráció és...
Bölcskei koncertem az Elle és a Cosmopolitan hasábjain
Igazán nagyszerű hírt szeretnék veletek megosztani. Bölcskei koncertemről számos internetes portál számol be. Többek között az ELLE és a Cosmopolitan is. A linkre kattintva tudjátok olvasni. https://elle.hu/kultura/a-legszebb-dallamok-a-lelekbol-szolnak...
Csillagmesék – Történetek az Égből a Földieknek szeretettel Aug 25. Bükki Csillagda
Csillagmesék – Történetek az Égből a Földieknek szeretettel Szuper nyárvégi program a Bükki Csillagdában augusztus 25-én 20 órakor Aki Eger környékén járna augusztus végén, egy igazán meseszép és csodákkal teli helyre invitálom. Méghozzá a Bükki Csillagdába!...
ÉletVezetés interjú
ÉletVezetés Zalatnai Brigitta készített velem interjút az ÉletVezetés podcast műsorában. A műsorban elhangzik két dal a Megénekelt tanítások anyagból a történetekkel együtt. Hallgassátok szeretettel! https://www.youtube.com/watch?v=tlgYp3bTdHk&t=922s Ha Te is...
Az ember kvantum rendszere – PO A IÉ AH NUR TER A·MI·É NA DU·R
Az ember kvantum rendszere - PO A IÉ AH NUR TER A·MI·É NA DU·R Szeretettel ajánlom figyelmetekbe egy régebb óta szunnyadó hanganyagom. Akik egyéni kezelésekre járnak hozzám jól ismerik. A nagyközönség számára most teszem elérhetővé. Az emberi szervezeten haladunk...
Ad-a-koz-ás
Ad-a-koz-ás Úgy vélem, a tudás nem köthető pénzügyi lehetőségekhez. Nem képezhet gátat a fejlődni vágyó lehetőségei és vágyai közé. Ugyanakkor ezen a síkon a pénz, mint csereeszköz, és a munkáért, befektetett energiáért járó kifejezési mód jelen van. Így a programjaim...
Égi ima – Fénykoncert júl 14. 20.30
Immáron hagyománnyá vált, hogy minden évben koncertet adok Bölcskén a Szent András kastélyban. Tavaly az erdő adott otthont, idén pedig a kápolnánál fogok énekelni. Ha hívást érzel, szeretettel várunk. Jegyek és további információ a shopban itt:...
Megénekelt tanítások – új koncertsorozat
Életünk során számtalanszor változunk. A nyugvó pontokat előre mozdulás követi majd újból a megnyugvás, ciklikusan. Újra és újra. Egyre fentebb és fentebb. A megnyugvás után a kitárulkozás, előremozdulás. Belső transzformáció szükséges ehhez, ami elkerülhetetlen. Nem...
Soul Healing Solo – Zalaegerszeg 02.19
Várunk szeretettel a Holdkunyhóban! Részvételi lehetőség 3.000 Ft/fő adomány. Előzetes regisztráció szükséges.
Énekelj, hogy élj! – avagy a bolygóideg aktiválása az éneklés által
Az agytörzsből kiinduló bolygóideg a szerveztünk legnagyobb, leghosszabb idege. A nyelőcsövön, szíven keresztül, egészen a bélrendszerig fut. Információkat közvetít a két terület között, miközben számos szervünket is érint úgy, mint az agy, máj, vese, hasnyálmirigy,...
A kvantum mező, a DNS és a HANGok kapcsolata
Néhány gondolatot szeretnék megosztani a kvantum mező, a DNS és a Hangok/rezgések kapcsolatáról. Albert Einstein, Erwin Schrödinger és tudóstársaik kutatták és fejtették meg, hogy szubatomi szinten az energia anyaggá változik azáltal, hogy reagál a figyelemre. Az elme...
Belső út
Az elmúlt közel egy évben, vagy talán kicsit több idő is talán, visszahúzódtam. Bármennyire volt a vágy az önkifejezésre nem nyíltak a terek, nem nyilvánulhattam meg, mert az út most befelé vezetett. Az idő most ennek kedvezett amit a külső világ is erősített. A...
Szerelmetes Újévi koncert – január 14. 19.00 (Budapest – Harmónia Palota)
Jegyek a webshopban: http://asharti.com/termek/szerelmetes-ujevi-koncert/
Énekelni vagy nem énekelni? Ez itt a kérdés!
Újabb cikkem jelent meg a Kreatív stresszoldás oldalán 'Énekelni vagy nem énekelni? Ez itt a kérdés!' - címmel. A válasz nekem egyértelmű, de ha Neked mégsem, akkor ajánlom figyelmedbe a cikket, amit itt olvashatsz el:...
Adventi koncert – Tatabánya – Érintések Háza – december 19. csütörtök
Érintések Háza - december 19. csütörtök 18.00. jegyek: Veress Évinél (06-30-562-4952) a helyszínen: 3.000 Ft/fő.
2019. december 17. kedd, 19.00 óra- Szerelmetes advent – Harmónia Palota Budapest
Jegyek itt: http://asharti.com/termek/szerelmetes-advent-harmonia-palota-budapest/
2019. december 15. 16.00 Adventi koncert – Tiszaalpár
2019.december 13. Budapest – zártkörű
2019. december 12. – Szerelmetes Advent – Kalocsa – zártkörű
Helyszín : Kalocsa- Női börtön
2019.október 16. Kecskemét – zártkörű
2019. október 15. 19.00 óra – Zalaegerszeg – Meditációs koncert
Helyszín: Holdkunyhó - Zalaegerszeg, Átalszegett u.
2019.október 15. 11.00 óra – Zalaegerszeg – zártkörű
2019.szeptember 26. Szolnok – zártkörű
Új kezdetek! – transzformációs meditáció
A meditációs dalaim egyfajta tömörített fájlok, amelyek tartalmazzák az összes olyan információt, rezgést ami segíti a folyamataitokat. Mint tudjátok, minden rezgés az Univerzumban, a teremtett világon belül és kívül. Rezgésre rezgéssel lehet hatni. Ez történik a nap...
Lélegezz, hogy „lélekezz”!
Manapság nagyon divatos, hogy mindenki osztogatja a kért és kéretlen tanácsokat a legkülönbözőbb témákban. Olykor elcsodálkozom, milyen jellegű témák kapnak hatalmas nézettséget, mások miért nem. Hatalmas a zaj kívül és belül, az interneten és a valóvilágban is....
2019. szeptember 14. – Kunfehértó
Bács-Kiskun megyei Vadásznapok
2019. augusztus 17. – Tiszakécske
Lövészeti verseny - fellépés
2019.július 07. Lajosmizse
Zártkörű, privát fellépés
2019. május 03. – Budapest
Zártkörű - privát koncert
Anyák napi koncert – Kecskemét Szentcsalád Plébánia május 05.
Majális Tiszaalpáron
Szülinapi dal – klippremier
Kedvesek Barátaim! Végre elérkezett az idő. Nagy szeretettel mutatom be Nektek a Szülinapi dalomat. Zenéjét Cseh István barátom szerezte, szövegét Kotsy Krisztina írta. Különösen ajánlom azoknak, akik úgy érik magukat mint a csodabogarak, és netalán néha szomorkodnak...
2019. március 11. – Katona József Színház – Kecskemét
Nőnek lenni jó - konferencia
Jön! Jön! Jön! Hamarosan a szülinapi dal – Csak Neked!
Mindig izgalmas új dolgokat létrehozni. A legjobb pedig az, hogy utólag mindig rájövök, mennyire igaz rám vagy az alkotótársaimra is az, amiről írunk. Csodabogárnak éreztem magam oly sokáig és azt gondoltam, egyedül vagyok. Így kezdődik a dal: "Csöpp Lelkedet, úgy...
2019. március 11. Nőnek lenni jó konferencia – Katona József Színház Kecskemét
Íme a konferencia programja! Nagyon várunk benneteket! Sok-sok év után újra a Kecskeméti Katona József Színház színpadán állni, nagy öröm! 🙂 Volt idő, amikor azt gondoltam énekelni sem fogok soha többet. Azután az álmok szépen sorban valóra váltak. Soha ne adjátok...
Koncert a Virtuózokkal és Fellegi Ádámmal közösen a Fóti Gyermekotthon lakóinak
Az Alapítvány az Alapítványokért szervezet jóvoltából énekeltem Balázs-Piri Soma Virtuózokból jól ismert tehetségével valamint Fellegi Ádám zongoraművész társaságában a Fóti Gyermekotthon lakóinak. Azt gondolhatnánk, hogy a komoly zene nem köti le a mai fiatalokat,...
Fejlődésem útja a népdaltól az operáig – adventi koncert – 12.01.
Különleges estére készülök december 1-én a Gellért szálló Zenetermében. Címe: Fejlődésem útja a népdaltól az operáig. Nem csak a dalok választása érdekes. Több nyelven, franciául, spanyolul, olaszul, angolul, magyarul és intuitív nyelven is fogok énekelni...
Fejlődésem útja a népdaltól az operáig -Budapest Gellért szálló- december 1. 19.00
2018. november 14. Koncert a Fóti Gyermekotthon lakóinak a Virtuózokkal és Fellegi Ádámmal
Kecskemét – Malom center
2018.szeptember 08. 15.00 óra
Egyszer látnod kell – Budapest imázs dal
Szeretettel mutatjuk be Nektek az 'Egyszer látnod kell' című dalomat. Zeneszerzője Cseh István, szövegírója Kotsy Krisztina. A dal frissen indult, és máris vegyes érzelmeket váltott ki a hallgatókból. Úgy vélem, ennek egy külön blog bejegyzést szentelek, amit a...
Rendezői és produceri babérokra törve
Jellemző volt mindig rám, hogy belekotyogtam az alkotási folyamatokba. Képtelen voltam visszafogni magam a rendezővel szemben ugyanúgy, mint a producerrel szemben. A"csak" énekművész vagyok kategória kevésbé elégített ki. Az élet úgy rendezte, hogy átkerültem a másik...
HaNGoLDa tábori élmények
Remekül zajlott a HaNGoLDa intuitív, improvizációs ének önismereti és életmódtábor Bócsán a Vincze Lovardában. Rengeteget nevettünk, énekeltünk.A résztvevők között voltak hangterápiával foglalkozó kollégák, akik ismereteiket akarták bővíteni a hanggal gyógyítás...
Montázsmagazin születésnap
Szeretettel várunk mindenkit a Montázsmagazin születésnapjára június 30-án, a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárba. Ritkán énekelek Kecskeméten, érdemes kihasználni a lehetőséget!
Bogo és a Fóti Országos Nyárköszöntő Gyermekfesztivál
A VI. Fóti Országos Nyárköszöntő Gyermekfesztiválon énekeltem az Alapítvány az Alapítványokért szervezet jóvoltából június 18-án. Hatalmas szeretet, jókedv és mosoly fogadott engem és az alapítvány munkatársait, akikkel a Bogo című mesét is képviseltük,...
Esküvői ruha fotózás
Minden lány álma, hogy hófehér esküvői ruhában lehessen. A kecskeméti Ámor ruhaszalon felkérésére modell lehettem, így ez az álmom nekem is valóra vált!
Önzetlenség napja
Május 14-én nagy sikerrel zajlott az Önzetlenség napja rendezvény a Hősök terén. A rendezvény fő szervezője az Alapítvány az alapítványokért szervezet volt, akik a Hair4humanity csapatát is Budapestre röpítették a jótékonysági akció keretében. Nem csak énekesnőként,...
Montázs Magazin születésnap – június 30. Kecskemét
Interstellar koncert – május 18. 18.30 – Nagykovácsi
Jegyek korlátozott számban még elérhetőek! http://asharti.com/termek/interstellar-koncert-nagykovacsi-majus-18/
Önzetlenség napja – Hősök tere Budapest
Május 13-án, az Alapítvány az Alapítványokért szervezet által szervezett Önzetlenség napján énekelek Budapesten a Hősök terén. Az Alapítvány munkáját segítem a Zenével gyógyíts programon belül mint mentor. A programokról folyamatosan tájékoztatást fogok adni. Az...
Interstellar koncert – május 18.
Lemezbemutató koncertre készülök! Május 18-án szeretettel várunk mindenkit Nagykovácsiba, a SzívTér Katélyba. Hatalmas kristályok társaságában énekelek az album dalaiból valamint, most debütálnak az új, magyar nyelvű dalaim is! A férőhelyek száma korlátozott, a...
Nőnek lenni jó!
2018. március 9-én a 'Nőnek lenni jó!' - konferencián jártunk. Nőnek lenni jó! Erről hamarosan bővebben is írok a blogban. Addig had ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem Csatos Erikának a lehetőséget és gratulálok a kezdeményezéséhez! Nagyon fontos, hogy...
Erste Nagy Találkozások – Zeneakadémia
2017. március 29.
Karácsonyi koncert
Namaste Revital Buda 1111 Budapest, Bartók Béla utca 6. III.em. 2017. december 15.-16. 19.00 Részvétel kizárólag előre bejelentkezés alapján a férőhelyek tekintetében!
Nők Háza program
A nagy sikerű Nők Háza programom továbbra is folytatódik! A csoportban a korábbiakhoz hasonlóan támogatlak abban, hogy teljesen fel tudd fedezni és ki tudd bontakoztatni a benned élő nőt! Fél éven át együtt dolgozunk ezen, egymással! Hogy el tudjunk engedni minden...
Karácsonyi koncert a MagNet – házban!
Szeretném megosztani Veletek, hogy a 2016-os karácsonyi koncertem idén Budapesten lesz december 18-án 16 órakor, a MagNet Közösségi Házban! Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 98. A koncertem címe: LélekZen. A részvétel ingyenes! A helyszínen lehetőség van a...
Blue Waltzer – új videóklip bemutató!!!
Örömmel értesítem minden kedves barátomat és ismerősömet, hogy a legújabb, Blue Waltzer című videóklippem hivatalos bemutatója december 14-én lesz a Panasonic támogatásával az 1092 Budapest, Ferenc krt. 46 - os szám alatti bemutatótermükben! Remélem, hogy Rátok is...
Kortárs Nyári Művészeti Akadémia
A konferenciám folytatásaként útjára indul az „ Ég és Föld között” - Kortárs Nyári Művészeti Akadémia. Célunk, a spiritualitás és a kortárs művészetek összekapcsolása, fejlesztése. Ha érdekel, küldj üzenetet: itt Minden programomat megtalálod a facebookon!...
A Blue Waltzer című klipem werkfilmje immár nyilvános. Élvezzétek!
‘Ég és Föld között – A spiritualitás és a kortárs művészetek kapcsolata konferencia
Decemberben zajlott nagy sikerrel a Magyar Művészeti Akadémia által támogatott 'Ég és Föld között - A spiritualitás és a kortárs művészetek kapcsolata konferencia. Több információ és képek itt. További képek a...
Ég és Föld között pályázat
‘Ég és Föld között – a spiritualitás és a kortárs művészetek kapcsolata, annak nemzetközi vonatkozásai’ pályázatomról itt találsz bővebb információkat ( http://asharti.gsdesign.hu/eg-es-fold-kozott-konferencia/ )
Kövess a facebook-on!
Naprakész információk, események a művész profilomon! (https://www.facebook.com/Asharti-158187314291727/timeline/ )
Gyerekek munkái egyik csoportomból
Ritkán teszem közzé a csoportjaimban történő folyamatokat a nyilvánosság számára! Most azonban kivételt teszek! A gyerekek rendelkeznek minden tudással, csak engedjük felszínre! Vezessük őket, hogy ki tudjanak bontakozni! A világ pedig így változik szeretettel...
Nyitás a mozifilmek világára!
Szerencsés „véletlennek” köszönhetően kapcsolatba kerültem egy remek filmstúdióval, akikkel májusban leforgattuk az első közös munkákat. A klip címe: Blue Walzer. Két hónapos kutató munka és lelki fejlődés, vezetés az égiek által. Semmi sincs ok nélkül. Bemutató...
Luna
Dorie blog bejegyzése a Luna című klipemhez. Olvassátok szeretettel! http://dfordiamond.wordpress.com/2014/07/03/asharti-luna/
Turné Los Angelesben
https://www.youtube.com/watch?v=s5UX5fSGk6k Az idei nyár nagyon mozgalmas volt számomra. Közel két hetet töltöttünk az Egyesült Államokban, ahol több koncertet adtunk, és nagy sikerrel mutattuk be a ‘Visszatérés Árkádiába’ című kortárs oratóriumunkat. Kint kaptuk a...
Angyal
Dorie, aki az Angel című dalom klipjét is sminkelte, írt egy rövid élménybeszámolót a forgatással kapcsolatban a blogjára. Köszönöm! http://dfordiamond.wordpress.com/2013/12/11/asharti-angel/
Repülés
Köszönet Dorienak az újabb blogos beszámolóért. Ezúttal a Flying című számról és a videóklip forgatásról írta meg élményeit röviden. Olvassátok szeretettel! http://dfordiamond.wordpress.com/2014/03/09/asharti-flying/
Egyszerre vagyunk mesterek és tanítványok
Régebben a tanítványok keresték a mestereket, hogy akár évekre melléjük szegődjenek tanulni. Mára a spiritualitás a hétköznapok részévé vált. Egyszerre vagyunk mesterek és tanítványok. Egyszerre vagyok mestere magamnak és másoknak, és ugyanúgy tanulok saját magamtól,...
Dalok az új albumról: Colours of symphony
Zeneszerzőm Látó Richárd, az egyik legjobb barátom! Luna – Hold https://www.youtube.com/watch?v=W0ajgHrBBMw Maria – Mária https://www.youtube.com/watch?v=Baq1wEoShjU
Tavaszi felHaNGolás
A gyönyörű napsütés hívogat, hogy a teraszon dolgozzam… csak még egy-két levél… egy telefon…. és közben eltelik pár óra, én pedig bent ragadtam a lakásban. Az agyam csak úgy zakatol. Már egy hete várjuk a stúdió mikrofont, mert készül az új lemez. Mi meg állunk, mert...
HaNGolda – iskolai program
2012-ben két, az Európai Unió által finanszírozott pályázaton vettem részt. Az elsőt a lengyel Borowában, a másodikat Szegeden tartották. Mindkét pályázat az improvizációval foglalkozott, és annak pozitív hatásait vizsgáltuk. Ennek folytatásaként indult a HaNGolda...
Improvizatív ének terápia
Ettől az évtől többet vagyok Budapesten, így szeretettel várom ott is a kedves vendégeket, tanítványokat, akik érdeklődnek az improvizációs ének, hangképzés és/vagy az ének terápia iránt! Bejelentkezés: +36-30-232-2795 Néhány kép egy terápiáról: [gallery link="file"...
HaNGolda – Improvizációs koncert gyerekeknek
Végre elindul a csoportos HaNGolda! Szeretettel várunk minden kedves gyereket és szüleit a koncertekre! A HaNGolda szabad és korlátok nélküli énekes és zenés “műsor”. A terápia szót sem szeretem erre alkalmazni, mert annál sokkal több, de attól még magában foglalja...
HaNGolda – improvizatív ének és zenés koncert gyerekeknek
Végre elindul a csoportos HaNGolda! Szeretettel várunk minden kedves gyereket és szüleit a koncertekre! A HaNGolda szabad és korlátok nélküli énekes és zenés “műsor”. A terápia szót sem szeretem erre alkalmazni, mert annál sokkal több, de attól még magában foglalja...
Hat napig Karácsony
Mozgalmas év után száguld a Karácsony felém. Annyi hatás ért ebben az évben, hogy egy egész regényt írhatnék belőle. Az bizonyos, hogy ez a mostani, most más lesz mint az eddigiek. Úgy érzem, most sokkal fontosabbak a szeretteim, a barátaim mint ez idáig bármikor. A...
Kihívás
A Reménység temploma című dal nagy kihívás volt számomra. Nem tudom, hogy nő énekelte e valaha előttem ezt a szerzeményt, amely Varga Miklós előadásában a leghíresebb. https://www.youtube.com/watch?v=PsZZl83BFwA