Ahogyan egy másik bejegyzésemben írtam, érdemes a gyermekeknek énekelni tanulni. Az énekelni tanulás azonban nem egy az egyben hangképzést jelent. A gyermekek szervei még fejlődő stádiumban vannak, nagyon fontos rájuk vigyázni. Lehetségesnek tartom a hangképzést gyerekkorban, egy bizonyos mértékben, viszont kizárólag körültekintéssel. Rájuk is érvényes, hogy ahogyan énekelnek, megnyilvánulnak, az megmutatja az életüket. Ezt felismerve tudjuk őt támogatni a változásban. Értelemszerűen nem tartok neki egy az egyben terápiát, és kérdéseket is csak óvatossággal teszek fel. Olyan helyzet is van, hogy szinte egyáltalán nem kérdezek, csupán gyakorlatokat végeztetek vele, dalokat tanítok neki, ezek azonban őt támogatják egytől-egyig. Például volt egy tanítványom, aki harmadikos korában került hozzám. Három-négy hangot alig tudott egyben visszaénekelni, alig kapott levegőt, majd megfulladt. Persze a szülei elváltak. Ő anyukájával élt külön, akinek volt egy új párja. A nevelő apja és az anyukája között sem volt felhőtlen a viszony, sokat veszekedtek. Ilyenkor ő mindig háttérbe szorult, igen gyakran a nevelő apja is vitatkozott vele, az anyukája pedig nem védte meg vele szemben. Nála nagyon sok olyan gyakorlatot alkalmaztunk, ami a levegőtartással volt kapcsolatos, és olyan dalokat tanítottam neki, amely a szabadság érzését adta meg számára, ami a kitartásra és az álmai követésére tanította. Végül egy idő után gyönyörűen énekelte a skálákat, dalokat… Természetesen otthon is kiállt önmagáért, ha piszkálták, és hangot adott annak, amit ő szeretne valójában.