Elkerülhetetlen, hogy változzunk. Ez az egy pedig biztos. Számtalanszor mondtam le lehetőségekről, emberekről, dolgokról. Kétségbeesve vagy szeretettel, mondván úgysem lesz belőle semmi. Az élet pedig vagy visszasodorta vagy pedig elvitte, de csak később értettem meg a miérteket.

Aki ismer, tudja, sosem adok átlagos koncerteket. Sohasem csak énekelek. Minden dalban, hangban, a dalok közötti szavakban és mesékben, történetekben mind-mind ott vagyok. Az életem, az érzelmeim, gondolataim. Szerencsés vagyok, hogy azt és úgy énekelhetek ami nekem tetszik. Szabad lélekként nem is tudnám másként tenni. Más szintre lépek. Évek óta vártam rá. Már lemondtam róla. Kétségbeesve küzdöttem érte, féltem. Végül pedig újra megérkezett ami oly távol volt. A nőiségem, a női minőségem fejlődése ugyanúgy megjelenik az est folyamán, mint az emberé, aki építette és folyamatosan építi ma is önmagát, hogy teljesebb legyen. Hullámzás, áralmás. Ezt persze könnyű kimondani, a megélések azonban sokszor fájdalmasabbak. Minden elmúlik egyszer. Azért, hogy azután valami magasabb szinten térhessen hozzánk vissza. Számos meglepetést tartogatok az estére. Szívemnek, lelkemnek kedves dalokat. Világslágereket, érzelmes, szenvedélyes dalokat, könnyed és merengő dallamokat, népdalokat, opera áriákat, intuitív dalokat. Énekelek magyarul, angolul, olaszul, spanyolul, franciául… és mesélek… megmutatom azt, aki valójában vagyok, hogy felfedezhesd Te is önmagad. Csodás este a Gellért szálló zenetermében december 1-én este 19.00 órakor. Jegyek a webshopban elérhetőek elővételben 3.300 Ft-ért. A helyszínen 4.500 Ft. Szeretném, ha a lelketek és önmagatokat is ünneplőbe öltöztetnétek. Adjátok ajándékba az élményt, azoknak, akiknek hasonló jókat kívántok mint magatoknak! Szeretettel várlak! Asharti

http://asharti.com/termek/fejlodesem-utja-a-nepdaltol-az-operaig-koncert-a-gellert-szalloban-december-1/

Pin It on Pinterest