Eszembe jutott, hogy az Avatar szintén egy olyan film, ami mellett nem érdemes elmenni csak úgy. Nem csak azért, mert a látványvilága magával ragadó, hanem azért is mert ha kicsit jobban figyelünk, számos tudás van benne elrejtve. Mindig kihangsúlyozom a tudatos filmnézés fontosságát, és aki ügyes, az talál ugyebár. Úgy gondolom, hogy az Égiek, Isten, Univerzum, Felsőbb Segítők, hívhatjuk őket bárhogyan, ki-ki ahogy gondolja, egy igazán fantasztikus csapat. Folyamatosan vezetnek bennünket és adják a jeleket, hozzá segítve bennünket a változáshoz. Finoman, puhán tanítva az embereket, akik – valljuk be őszintén – kissé nyersek, nyakasak, önfejűek vagyunk. A végére persze mindenki megtanulja a leckét előbb vagy utóbb. Mivel aminek meg kell történnie meg történik, és semmi sincs a véletlenre bízva, ezért a változáshoz szükséges tananyagot, tudást egyszerre többen is megkapják, biztosítva hogy ami fontos, biztos célba érjen. Ezért mondom azt, hogy manapság nem csak egy guru van, hanem igen sok. Mindannyiunknak fel fontos fedezni a magunk guruságát, tanítóságát, miközben mindannyian tanulunk is. Egyszerre vagyunk hát mesterek és tanítványok. Aki okos, és esetleg olvasta az előző bejegyzéseim, annak feltűnik pár dolog. .. Nézzük a filmet. Milyen szimbolikák, fontos elemek jelennek meg benne: Kék szín. A Na’vik színe ilyen, és mint utóbb kiderül, sokkal fejlettebbek az embereknél. Miért is? Mert tudják, és élik a természettel, az anyafölddel, Ejvával, Évával való kapcsolatot. Na ez megérne egy kitérőt a név, de erre még visszatérek. Miben jelenik még meg a kék szín? Melyik filmben? Igen, „Az ötödik elem”-ben, ahol a kék színű lény, Plavalaguna szintén fejlettebb volt a többieknél.
A bolygó nőnemű, és él, ugyanúgy mint a rajta található összes élőlény. Mindegyiknek megvan a saját tudata, szerepe, és egyáltalán nem öldösnek senkit és semmit csak úgy kényük-kedvük szerint. Tisztelik az életet. Minden mindennel kapcsolatban áll és kommunikál. Ez így van. Összekapcsolódás a saját „sárkányoddal”, aki egyfajta szimbóluma a harcos énünknek, akit meg is lehet szelídíteni és irányítani. Itt most páran felteszitek a kérdést: Mi köze ennek a Földhöz? Gyorsan felsorolom, azután tessék megnézni a filmet, és keresni még benne rejtett kincseket.
- A Föld nevű bolygó, ahol élünk, szintén nő nemű. Földanyaként is emlegetik, aki él, és édesanyaként vigyázza gyermekeit, így az embereket is. Ahogy Ejva/Eva a Na’vikat.
- Minden élőlény mindennel kapcsolatban van! Hát persze! A tapasztalatok pedig a kollektív tudatban (is) raktározódnak, mint a Pandoran az Ősök fájában.
- Amit teszel, az kihat a legkisebb élőlényre is a Földön, mert a világot társteremtőként, te is alakítod!
Most pedig fordíts egyet a gondolkodásodon. Hogy hívják azokat ez embereket akik Na’vi bőrbe bújtak? Álomjárók. Mi történik? Összekapcsolódik a tudat egy másik testtel. Egyikben álmodik, másikban éppen él. Álom ás valóság. Melyik az álom, melyik a valóság? Naaa? Oké, segítek. Amikor a Lélek a Földre születik, összekapcsolódik a testtel. Ami csak neki készült az ő típusa, az ő genomjait tartalmazza, az ő tulajdonságaival… Álmodik. Álom az álomban párhuzam vagy utalás az ‘Eredet’ filmre! Érezted úgy, valaha is, hogy az életed álom? Felébredsz és egyszer egy másik valóságban találod magad? Nos…. Az életünk a Földön egyfajta álom, illúzió, ami igen valóságos is lehet, ha azt választjuk, mint ahogy a végén Jack megkapja a Na’vi testet. …
A Lélek, fejlődni jön ide a Földre, mint ahogy a Pandorára érkező embereknek is fejlődni kellett. A filmben ők az Égenjárók. Rájönniük pár dologra. Például, nem öldösünk és tarolunk kényünk kedvünk szerint. … mert annak ára van. A kékség mint a fejlettség szimbóluma nagyon fontos! Megjelenik a filmekben, és nálam a Blue Waltzer klipemnél is, és felhívnám a figyelmet egy magyar származású író könyvére. Golenya Ágnes Purisaca: A kék vér gyermekei – munkájára. Érdemes elolvasni, mert átfordítja és helyreteszi a gondolkodást. A Pandora név pedig mire is utalhat mint a titkokat rejtő Pandora szelencéjére. Felnyitod, és feltárul előtted a titok. Persze az is lehet nincs igazam. Semmit sem kell elhinned, csak gondolkodj el! Nézz tudatosan filmeket! Keress és találsz!
Utolsó gondolatként Ejva/Eva/Éva nevével kapcsolatban szintén egy könyvet ajánlanék. Burger Anikó: Isten szajhája – Lilith az Örök Nő.
Legutóbbi hozzászólások