FéNYKeReSő – mp3

7 900 Ft

FÉNYKERESŐ egy spirituális hangutazás a Lélek és a Hang találkozásáról. A dalok a belső keresésről, az elveszett fény megtalálásáról és a lélek hazavezetéséről szólnak. Meditatív, intuitív hangvilág, amely finoman kísér át ködön, félelmen és ürességen – egészen a belső Fényig.

Leírás

English below!

Ez volt az első hanganyag, amelyet készítettem, még Szabó Andrea név alatt.  Most letölthető formában közkinccsé teszem. 🙂 Figyelem! Az első dal alatt nincs ének! Használd addig, míg a félelem érzései kioldódnak belőled. Első alkalommal elejétől a végéig hallgasd, utána bárhogyan, ahogy szeretnéd!

 

FéNYKeReSő

Mikor a LeLKeK ( FéNYKeReSőK) alá szállnak az anyagba, ŐRZőT (FéNYViVőt) kapnak az útra. Az ő feladatuk, hogy vezessék a LeLKeT a FéNY felé. Van, akinek több ŐRZője van. Van, akire több LeLKeT bíztak, és van, aki FéNYKeReSő és ŐRZő is egyben. Néha az ŐRZő elveszíti, nem találja azt, aki mellé ReNDeLték. Ilyenkor pásztázza a semmit, az ürességet.  Olyan, mint a szürke ködben a FéNYSuGáR. Halovány, vékony, de ott van! Nem tud mást tenni. Erre van programozva. És a HaNG szól  időn, téren át a legmélyebb síkokig. Valahol, valamikor megtalálja, éRZi. Addig, pedig járja a szinteket, keresve a ködben egy szürke, magára maradt felhőt, ami valahol mélyen el van temetkezve. Erre van ReNDelve. A HaNG pedig szól és egyszer elér oda is, ahová még ő sem mehet… és egyszer kivezeti a LeLKeT a FéNYbe. Ez az egyetlen reménye. Hajtja az időt és a teret, mint egy imamalmot. Tudja, nélküle nem mehet. 

Ajánlom ezt a lemezt SZeReLeMNeK

  1. március 10.

This was the very first recording I ever made, still under the name Andrea Szabó. Now I am making it publicly available as a downloadable gift. 🙂
Please note: there is no singing in the first track! Use it as long as the feelings of fear are releasing from within you. The first time, listen to it from beginning to end; after that, feel free to use it in any way you like.

When the souls(lightseekers) descend into matter, they get guards(light carriers) for the journey, whose task is to lead souls towards the light. One lightseeker may have several guards, and similary, several souls may be entrusted to one single guard. And then there are the ones who are a lightseeker and guard in one. 

Every now and then a guard may lose the one they have been attached to – the guard then scans the nothing, the emptiness, like a ray of light in the deep of night. The light may be glimmery and thin, but it is there, it must be there, it is programmed to be there. And th voice sounds through time and space reaching th deepest of depths. In some place or other, sometime or other, it will reach its target, it is a feeling. Up till then it wandersthe different levelslooking in the darknessfor a lonely cloud that has been buried somewhere deep. It is destined. The voice keeps on and will once reach the unreachable… and guides the soul out to the light. It is the only hope. It turns time like a wheel of prayer. Whitout it, it is impossible. 

This record is dedicated to LOVE.

March 10, 2011

 

01 Úton ( On the way) 2:31’

02 Süllyedés az anyagba (Descending into Matter) 1:45’

03  Sötét(Darkness)  5:51’

03 Sirató (Mourning) 4:24’

05 Őrző (Guard) 3:42’

06 A fény ösvénye (Path of Light) 5:19’

07 Kerubok kertje ( Garden of Cherubs) 3:42’

08 A trónus előtt ( Before the Throne) 5:45’

09 Szer-elem ( Love) 3:23’

10 Üzenet (Message) 1:41’

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„FéNYKeReSő – mp3” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest