Mozgalmas év után száguld a Karácsony felém. Annyi hatás ért ebben az évben, hogy egy egész regényt írhatnék belőle. Az bizonyos, hogy ez a mostani, most más lesz mint az eddigiek. Úgy érzem, most sokkal fontosabbak a szeretteim, a barátaim mint ez idáig bármikor. A velük együtt való lét fontossága erősödött bennem még jobban. Az idő, ami a legdrágább, ami semmivel sem pótolható. Az idő, ami nem is létezik, és mégis van. Minden egyszerre zajlik. A múlt, jelen, s jövő, mégis mi teremtjük, bontjuk részeire az egészet. Így történhet az, hogy nálunk a karácsony egy nap híján egy hétig tart. December 21-én kezdődik, és december 26-án ér véget. Az adventi készülődés pedig nem csupán négy vasárnap, hanem koncertek és közös éneklések sora. Eközben pedig elkészült az ajtódísz, az adventi koszorú. Két dal gyakorlása között akad idő a karácsonyi ajándékok beszerzésére, kikísérletezésére. A fürdőgolyóba ugyanis kissé sok gyógynövényt raktam, így teljesen zöld lett. A lakást is sikerült felforgatni, mert ugye az ember lánya pont akkor akarja az összes bútort átrendezni, amikor amúgy is tele van munkával. 🙂 Csörög a telefon. Ki, mikor, hova, mit és hogyan. Mi kell még, mi nem, ki ér rá és ki nem. Aztán dalok, forró csokoládé, rohanás. Eltelt egy újabb nap. Dalok, Budapest, narancs. Találka egy régi baráttal. … és eltelt újra egy nap. A karácsony pedig közeleg, és megvan az új dal címe is: Táncoló hópelyhek.
December 7-én Kiskunhalasra várnak. A Művelődési központban lesz koncertem a Református Egyházközség Benjámin Lakóotthona javára. Tizenkét sérült fiatal felnőtt lakik ott, ahol különböző fejlesztőprogramokon vesznek részt a lovas és művészet terápiától kezdve a fény és zene terápiáig, valamint közösségi programok keretein belül járnak színházba, moziba, kirándulni is. A koncert előtt az általuk készített tárgyakból vásárt is tartanak. A koncert 19 órakor kezdődik.
December 9-én Dunapatajon énekelek 14 órakor a katolikus templomban, valamint Kalocsán 17 órakor a katolikus iskolában. Az előbbi koncert a hittanos gyerekek javára, az utóbbi pedig a katolikus iskola javára fordítódik.
December 16-án Budapesten, a Vizafogó Tours-i Szent Márton Plébánia templomban zárul a koncert sorozat, amely 16 órakor kezdődik.
Eközben december 18-án 16-30-kor improvizációs gyermek koncert lesz Kecskeméten az Ananda Jógastúdióban, valamint 21-én az egyik közép iskolában énekelek meglepetésként a gyerekeknek.
A karácsony közeleg, kint táncoló hópelyhek. Én pedig várom, milyen ha hat napig tart a karácsony. 🙂
Asharti
Legutóbbi hozzászólások