Azt már többen sikeresen megállapították és le is írták, hogy az éneklés tudatosan szabályozott légzés. Ez így van. Énekléskor ugyanis „szándékosan” meghosszabbítjuk a kilégzéseink idejét, de a belégzés ideje is változik attól függően, hogy gyors vagy lassú dalokat énekelünk.

Normál esetben a mellkasi légzést felváltja a hasi, amely a lágy részeket is szépen átmozgatja. A rekeszizom ugyanis összehúzódáskor nyomást gyakorol az alatta lévő szervekre, segítséget nyújtva az emésztésben többek között. Elernyedésekor pedig a szív tehermentesítését végzi, szívóerőt fejtve ki a vénákra elősegítve a vér visszaáramlását. A mélylégzés során többlet oxigénhez jut a szervezet, gyorsul az anyagcsere, több vér jut az agyba, nő a koncentráló képesség. Megegyezhetünk abban, hogy az éneklés során az emberi test maga a hangszer, a húrok a hangszalagok, aki pedig játszik, a lélek maga. A zene maga az ember! Dr. Gertraud Berka-Schmidt neurológus a Bécsi Orvostudományi Egyetemen és a Zene és Mozgáskulturális Nevelés Intézetében oktató orvos állítása szerint a rendszeres éneklést kiegészítő terápiás kezelésként kellene használni a gyógyító tevékenység során. Számos tapasztalat bizonyítja, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők egy-egy régi dallam kapcsán visszakaphatják a rég elveszett emlékeiket, vagy agyvérzésen átesett paciensek, éneklés segítségével tanultak meg újra beszélni.

Az éneklés egyensúlyba hozza a vegetatív idegrendszert, amely az akaratunktól független folyamatok szabályozásáért felelős. Ilyen az emésztés, keringés, légzés. A szimpatikus idegrendszerre hatva a légzési és szívfrekvencia növelésével, a vérnyomás emelésével fokozza a szervezet teljesítő képességét. A paraszimpatikus idegrendszerre hatva pedig újra egyensúly alakulhat ki, feszültségmentes, nyugodt állapot, amely az immunrendszer megfelelő működését segíti elő. A fizikai dolgok mellett azonban számos lelki tényezőre is pozitív befolyással bír, ami a mai stresszes, túlhajszolt világban elengedhetetlen. Énekeljünk tehát kedvünknek, állapotunknak megfelelően, és legyen igényünk arra, hogy mindezt helyesen is tegyük! Egészségünk, lelkivilágunk múlik rajta!

Pin It on Pinterest