Nagyon divatosak manapság az online képzések, egyrészt időspórolás miatt, mert nem kell utazni, bármikor elő lehet venni és foglalkozni a tananyaggal otthon, úgy ahogy a tanuló szeretné. A szolgáltatókat is arra ösztönzik a marketingesek, szerezzenek passzív jövedelmet abból, hogy online oktató csomagokat kínálnak ügyfeleiknek. Van, amikor ez jó, és szuper lehetőség. Úgy vélem azonban, a zenetanulás és kifejezetten az ének tanulás, hangképzés esetén ez nem mindig előnyös.  Különösen a kezdeti szakaszra érvényes a megállapításom. Természetesen, amikor már megvan a kellő szakmai megalapozottság, lehet gyakorolni otthon, viszont a technikai hiányosságok miatt ez elején kifejezetten káros lehet, ha valaki kontroll nélkül tanul. A rosszul rögzült technikát pedig nagyon nehéz megváltoztatni, sok energiát igényel, és a hangképző szervek is károsodhatnak. Hangképző tanár lévén, most erről szeretnék néhány dolgot írni. Amikor tanítom a gyakorlatsorokat, az nem szimplán annyi, hogy a tanuló visszaénekli a skálát. Fontos, hogy megértse a folyamatot. Látnom kell hozzá az izmait, testtartását, hogyan áll a szája, mi történik a torkában, és ugyanúgy fontos hallanom azt is, amit kiad a száján. Ha valami még korrigálandó, sokszor érek hozzá a testéhez, hogy érezd itt vagy ott, gondold ide, vagy oda, emelkedjen, vagy ne emelkedjen ez vagy az, nyiss nagyobbra, nyiss rá, engedd le a nyelved stb. stb…  Ha feszül a torka látom az izmain hogy nem jó, hallom, hogy felszorul, lefojt, hátra esik stb., akkor ezt ott és azonnal ki tudjuk javítani, mert megmutatom, ő hogyan csinálja és ehhez képest hogyan szólal meg helyesen. A növendék azonnal érzékeli, tapasztalja, hallja és látja vizuálisan is. Így pedig már meg tudja érteni a folyamatot, ami könnyíti a tanulást. Vagyis van egy azonnali visszacsatolás oda-vissza, folyamatosan. Éppen ezért jómagam azt tanácsolom, aki énekelni szeretne, és képezni a hangját, járjon tanárhoz személyesen! A kezdeti időkben mindenképp! Az éneklés és ezen belül a hangképzés pedig egy olyan dolog, amit egész életünkben lehet csiszolgatni, és mindig egyre fényesebb és fényesebb lesz.

Pin It on Pinterest