Véleményem szerint ének tanár választásnál – de igaz ez bármilyen másik tanár választásnál is –  az első és legfontosabb dolog, a bizalom. Mennyire szimpatikus számodra az illető. Ugyanis amikor együtt dolgoztok, óhatatlanul kitárod a lelked, a belső folyamataid. E nélkül elég nehéz átlépni bizonyos lépcsőfokokat. Nekem több mint tíz tanárom volt az eddigi pályafutásom során. Volt mindenféle nemű, stílusú, korú és képzettségű. Az igazán értékes és hasznos tanárok azonban számomra mindig egyfajta pótanyák, pszichológusok is voltak egyben, akik időnként ápolgatták a lelkem, ha éppen arra volt szükség. Még a korai énektanulási időszakomban történt, hogy nagyon szenvedtem az egyik szerelmi kapcsolatomban. Gyakorlatilag olyan állapotba kerültem, hogy képtelen voltam énekelni vagy két hónapon keresztül. Az ének tanáromhoz jártam sírni. Egyetlen egyszer sem küldött haza, mindig meghallgatott és ellátott a bölcs tanácsaival. Végül  pedig, amikor túljutottam krízisen, nagy lendülettel haladtunk tovább a munkában is. Ma már persze tudom, hogy ha technikailag rendben vagyok, akkor bármi történik is, képes vagyok helyt állni hangilag, és egy kívülálló nem fogja észrevenni a belső folyamataimat. A szimpátia mellett, szerintem az is lényeges, hogy a tanár maga hogyan énekel. Hallgass tőle dalokat, tetszik e avagy sem?! Az is lehet, hogy egyszerűen nem passzol a stílusotok, és te másra vágysz. Ha jazz énekes akarsz lenni, akkor nem biztos, hogy opera éneket kell hogy tanulj,mert máson van a hangsúly. Persze mindig ajánlom az összes tanítványomnak, menjetek és tanuljatok, tapasztaljatok mástól is. Szedjétek össze a lehető legtöbb tudást, és abból majd lesz egy saját, egyedi technikátok. Ezt javaslom Neked is! Végül pedig, még egy fontos elem az ének tanár választás szempontjából. A hangképző tanárodnak volt e színpadi gyakorlata? Énekelt e nagyszínpadon, közönség előtt önállóan? Meg tudta e élni önmagát? Tapasztaltam, hogy azok a tanárok, akinek hiányzik a színpadi gyakorlat, hamarabb tanítanak téves dolgokat. Egyszerűen azért, mert nem tapasztalták a valódi terhelést és alkalmazást, így csak elképzelésük van róla.  Szeretném kiemelni azt is, ha egy tanár nem tudja megélni önmagát, ha a pályáján nem tudott kiteljesedni, és ez lelki sérülést okozott, amit nem dolgozott fel, akkor igen gyakran a tanítványai látják a kárát. Irigy lesz rájuk, és nem akarja, hogy a tanítványai egy ponton túl jobban fejlődjenek, sikeresebbek legyenek.  A tanárválasztás mindig szubjektív dolog. Próbálj ki több félét. Azt is tudd, énekelni meg lehet tanulni, bármelyik korban, attól ez független. Azonban türelemre tanít. Önismeretet ad. Adja magadnak időt hozzá. Élvezd a változás folyamatát, ahogyan és amivé változol közben. Az, hogy ki milyen gyorsan halad és milyen ütemben változik, az pedig nagymértékben a lelki folyamataidtól függ.

Pin It on Pinterest