Manapság az dívik, ha kipakolod mindened. A melleid, azt, ami a lábad között van, belső titkaid, vélt vagy titkolt, felnagyított gondolataid, miközben behúzott hassal próbálod a legapróbb izmodat is láthatóvá tenni és megfelelni egy illúzió világnak. Vagy épp Don Quijoteként szembeszállva a világgal bizonygatni az ellenkezőjét. Mert, csak akkor fogadnak el a láthatatlan arcok, akik súlyosan ítélnek meg minden tetted, rezdülésed. Eközben elvész a misztikum. Egy kedves ismerősöm azt mondta: „Tudod, miért szeretem a cipzárat? Azért, mert ki tudod bontani a láthatatlant. Ott van, látod, de mégis homály fedi. Mint a nő, amikor kibontod a cipzáros ruhából. Izgató. Felfedezésre váró titok.”

Régen elaléltak a férfiak a női ruha alól kivillanó boka láttán, a kézcsók lehetőségétől. Ma pedig már nem tudjuk hova fokozni a kitárulkozást, mert minden unalmas. Minden ott van készen. Nem kell küzdeni, udvarolni, elég csak körbenézni az utcán, az interneten. Ettől pont a lényeg veszett el. A megfejtés utáni vágy. A misztikum. A gondolatokban és a tettekben is. Miért akarunk mindent készen? Miért nem vágyunk a kutatás, a felfedezés után? Miért akarunk kész megoldásokat, tanítást, tanácsot, életet? Azért választottuk ezt a világot otthonunknak, mert a kalandra vágytunk. A felfedezésre, a misztikumra. Emlékezz erre! Legyél bátor! Fedezd fel a világot! A nőt a ruha alatt. A napfelkeltét, egy kávé illatát. Egy mosolyt, vagy bármit. Ami izgat….

Asharti

Pin It on Pinterest